IX. Zielinski Szilárd Konferencia

  • Dátum: 2021. március 25-26-27.
  • Helyszín: Online
  • Regisztráció: Ezen a linken lehetséges.

A Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium tagjai 2012 óta töretlen lelkesedéssel szervezik meg az idén 10 éves, a járványhelyzet miatt, azonban csak 9. konferenciájukat. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők közelebb kerülhessenek az építőmérnöki szakmához, új, innovatív megoldásokat ismerhessenek meg és megfigyelhessék, hogyan reagál a szakma a társadalmilag érzékeny témákra. A szervezőgárda minden évben igyekszik ezen elveknek megfelelően összeállítani az előadások témáját és megkeresni a szakma neves képviselőit. Az előadások pont olyan sokrétűek, mint a szakkollégium névadójának, Zielinski Szilárdnak a munkássága, az összes építőmérnöki szakirányt lefedik, így bárki megtalálhatja a számára érdekes előadást.

A szakmaiságért a Műegyetem Építőmérnöki Karának mindenkori dékánja – jelenleg dr. Dunai László és a Magyar Mérnöki Kamara elnöke, vagy annak valamely helyettese – jelenleg Madaras Botond alelnök felel.

Az idei évben rendhagyó módon a K épületből átköltözik a konferencia az online térbe, ráadásul a megszokott formától eltérően, három egymást követő estére (március 25-26-27.). Első este Dékán Úr köszöntője után a már hagyományosnak számító innovatív megoldásoké a főszerep, másnap a környezetvédelem és a fenntarthatóság építőipari szerepe kerül terítékre. Zárásként a hallgatóság bepillantást nyerhet a környezeti katasztrófák építőiparra gyakorolt hatásaira.

Következő cikk