Az IACES egy nemzetközi építőmérnöki szervezet, amely lehetővé teszi a különböző országokban élő építőmérnök hallgatók találkozását, ismerkedését, barátságkötését különböző programokon és eseményeken keresztül. A szervezet alapvető célja, hogy helyi kirendeltségek (LC-k) jöjjenek létre építőmérnök hallgatókból, akik utazásokon keresztül felfedeznek más kultúrákat, barátságokat kötnek és szakmai szempontból is több tapasztalatot szereznek. Egy ilyen helyi kirendeltségnek számít a mi Szakkollégiumunk is, amelynek angol rövidítése LC (Local Committee). A 2017-es portói ACCESS-en csatlakoztunk a szervezethez.
Évente két fontos eseménye van a szervezetnek, melyek során az LC-k képviselői szavaznak és állást foglalnak a szervezetet érintő fontos működési kérdésekben, emellett megvitatják az aktuális problémákat. A két legfőbb program az ACCESS (Academic Congress of Civil Engineering Student) és az MTM (Mid-Term Meeting). A szervezet élén diákok állnak, akik a helyi kirendeltségek tagjaiból kerülnek ki jelentkezés, majd választás útján.
Évente azonban több eseményre is van lehetőség elutazni, ezeket a helyi kirendeltségek (LC) a többi kirendeltségek számára szerveznek szerte a világon. Az egyhetes programok önköltségesek, de tartalmaznak többek között városnézést, bulizást, építkezéslátogatásokat, apróbb versenyeket, kisebb utazásokat az adott országon belül. Szakkollégiumunk képviseltette már magát Egyiptomban, Portóban, Ankarában, Temesváron és Salerno-ban is az elmúlt időben és rengeteg barátságot kötöttünk.
2018-ban mi rendeztük meg a Mid-Term Meeting-et április 30. és május 5. között. A rendezvényen 42 külföldi vendég tudott részt venni, akikért egy 19 fős szervezői csapat felelt. A vendégek három kontinens 13 országából érkeztek, a legtávolabbi résztvevőnk Mexikóból jött, míg a legkülönlegesebb ország Szudán volt.