ICEC 2024

Az ICEC egy az IACES által szervezett verseny építőmérnököknek, amit évente egyszer tartanak meg mindig más LC (Local Committee, jelen esetben a ZIE) szervezésében. A döntő idén Temesváron lesz, ide minden LC delegálhat egy csapatot, a csapat kiválasztásához helyi fordulókat kell tartani, a szervezet által jóváhagyott szabályok alapján. Mivel a döntő nyelve angol így a helyi esemény is angol nyelven zajlott.

ICEC_hetfo_001

A VERSENY

A versenyt hétfő és kedd délután tartottuk meg, hogy minél többen ráérjenek. A versenyre végül 5 csapat jelentkezett, örömteli módon egy külföldi hallgatókból álló csapat is jelentkezett. Nagyon örültünk, hogy az előző évekhez hasonlóan megint többen jelentkeztek, mint az első években. Igyekeztünk az eddigiekhez megszokottan arányosan elosztani a gyakorlati és elméleti feladatokat. Az összeállítás idején törekedtünk arra, hogy az elsőéves hallgatók nem legyenek teljesen elveszve, de aki már valamilyen szintén jártas a szakmában az azért előnyből induljon, hiszen ez azért még is csak egy szakmai verseny. Az első nap egy gyors megnyitót és szabályismertetést követően két versenyszámot tartottunk meg, majd a második nap az utolsó feladatot és az eredményhirdetés volt terítéken.

Az első feladatban a versenyzőknek egy kisebb csőrendszerben áramló víz mennyiségét kellett kiszámolni. Egy tartályból egy cső kivezetés volt, amely később ketté ágazott majd különböző utakon és hosszokon értek véget a csövek, melyek végén szintén 2 tartály volt, amelyekben összegyűjtöttük a kifolyó vizet. A mérés előtt a rendszer légtelenítve lett és előzetesen több kísérlet végezve a valós veszteségek meghatározásához. A versenyzők minden olyan képletet megkaptak, amelyből egyértelműen ki lehetett számolni, hogy a végén a két tartályban mennyi víz lesz és ennek a két számnak az arányát kértük tőlük számon. Az esetleges azonos arányszámok beadása miatt egy plusz feladatban többletpontokat lehetett szerezni, ha megmondták a kifolyás időtartamát. Ezt követően a második feladatban kicsit más vizekre eveztünk. Itt egy épület alapozásának vasalási részletrajzát és vaslistáit kapták meg a versenyzők. Ezekhez a tervekhez egy 5 kérésből álló feladatsor készítettünk. Több kérdésben olyan dolgokkal foglalkoztunk, amelyek egyértelműen leolvashatóak voltak tervekről és alapvető szakmai tudást igénylenek. Volt egy kérdés, amelyben gyors számítást kellet végezni az alapozási szintek ellenőrzésére, ki kellett számolniuk az adott munkafolyamatok szükséges vasalat és beton mennyiségét. Ezen felül még számos hibát rejtettünk el direkt a terveken, amiket észre kellett venniük a versenyzőknek. Az azonos válaszok közötti beadáskor a gyorsaságot néztük, így azokat részesítettük előnyben, akik hamarabb végeztek. Miután a csapatok teljesítették a feladatot véget ért az első nap. Második napra egy feladat maradt, ez pedig nem volt más, mint egy adott nyílásközű híd építése volt hurkapálcikából és egyéb segédanyagokból. Elsősorban minél nagyobb teherírású híd megépítése volt a feladat, de emellett a pontozáskor számításba vettük a az elkészített hidak súlyát, kialakítási ötletességét és esztétikáját is különböző aránnyal. Amelyik csapat hídja nem felelt meg a geometriai paramétereknek az azonnali kizárással járt. A hidak terhelését középen végeztük. Az építmények hossztengelyére merőlegesen egy rudat helyeztünk az alsó övekre és erre egy vödröt akasztottunk. A vödörbe folyamatosan homokot kezdtünk önteni, majd mikor a híd tönkrement, utána lemértük a homok súlyát.

A verseny után nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk a versenyzőktől szervezői szemszögből. Teljesen meg voltak elégedve a feladatokkal és a lebonyolítással is. A versenyt végül a Super Bock Enjoyers (SBE) nevű csapat nyerte, amelynek tagjai: Emri Balázs, Király Nándor, illetve Viczián Norbert. Ők képviselhetik majd nyáron hazánkat a Temesvári döntőben. Ez az összeállítású trió képviselte Magyarországot is tavaly a nemzetközi döntőben Portóban, ahol 1. helyezést értek el!

ICEC_kedd_045 ICEC_hetfo_019 ICEC_kedd_046%20%281%29 ICEC_kedd_017%20%281%29 ICEC_kedd_025

Previous Post Next Post