A Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium tagjai 2012 óta töretlen lelkesedéssel szervezik meg 11. konferenciájukat. A rendezvény célja, hogy az érdeklődők közelebb kerülhessenek az építőmérnöki szakmához, új, innovatív megoldásokat ismerhessenek meg és megfigyelhessék, hogyan reagál a szakma a társadalmilag érzékeny témákra. A szervezőgárda minden évben igyekszik ezen elveknek megfelelően összeállítani az előadások témáját és megkeresni a szakma neves képviselőit. Az előadások pont olyan sokrétűek, mint a szakkollégium névadójának, Zielinski Szilárdnak a munkássága, az összes építőmérnöki szakirányt lefedik, így bárki megtalálhatja a számára érdekes előadást.
Idén négy szekcióval készültünk, ezek a "Rekonstrukció szekció", a "Modern és innovatív építési technológiák szekció" a "Diák" és az "Angol" szekció.
További információk: Esemény a Facebookon
A konferenciához készült konferenciaközlemények kötete megtekinthető online is. A kötet Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával valósult meg, „Egyetemek, főiskolák szakkollégiumainak működésére és fejlesztésük segítése céljából” című pályázati kategóriájában „A BME Zielinski Szilárd Építőmérnöki Szakkollégium 2023-2024. évi tehetséggondozási programja” című pályázat keretein belül.
Megnyitó
Főszervezői megnyitó beszéd
Pénzügyek
Élőhely-helyreállítások a Dráva vízgyűjtőjén
vízmérnök és közmű 4-5József főhercegi palota rekonstrukciója
szerkezetépítőM1 – MillFAV felújítás és meghosszabbítás tervezése
közlekedési létesítményekLondon úthálózatának geodéziai munkái
geoinformatika 6-7Kávészünet
Modern zsalu- és állványépítés – betonbiztos digitális megoldások
szerkezetépítő 8-9Tiszteljük vizeinket
vízmérnök és közműGépvezérlések az építőiparban
közlekedési létesítményekBIM úttervezés a tanulmánytervi fázisban
közlekedési létesítményekBIM projektek támogatása Trimble technológiával
szerkezetépítő 10-11Kávészünet
Kanyarulatfejlődés hatásvizsgálata 1D numerikus morfodinamikai modellel
vízmérnök és közmű 12Zúzott beton adalékanyag tartalmú újrahasznosított betonok szilárdsági tulajdonságainak változása magas hőmérséklet hatására
szerkezetépítő 13Széchenyi lánchíd lánclemezek korróziós állapotának időbeli vizsgálata
szerkezetépítő 14Munkagépek követése költséghatékony GNSS technikával
geoinformatika 15Állófogadás
Megnyitó
Surveying on London’s highway network
geoinformatika 18-19The New Water Paradigm – Water for the recovery of the climat
vízmérnök és közmű 20-22Rehabilitation and retrofitting of highway bridges in Germany
szerkezetépítő 23Állófogadás